14.Rész-Sípoló hang.

Egész nap a szobám sikár falát bámulva gubbasztok.

Sehol senki,lassan bekattanok.

Nem bírom..felhívom..de nem szántam rá magam.

Féltem.

Mi van,ha mindent elveszítek!?
Mi van,ha semmi sem jön rendbe!?

E gondolatok jártak a fejembe,miközben a telefont szorongattam a kezembe.

Majd megtettem.--felhívtam.

Bár csak a hangposta kapcsolt be,én tudtam,hogy ott van.

"Szia,itt Aaron!Most nem tudok beszélni,de ha szeretnél,akkor hagyj üzenetet!"
  Majd megszólalt a sípoló hang.

-Szia..itt Apryl!
 Mind ketten tudjuk miért hívlak.
 Ha rá szánod magad,vagy esetleg megsajnálsz,akkor hívj fel.
 Szükségem van most egy barátra..-Mondtam,miközben pár csepp könny gördült le az arcomon.

-Csak ezt ne!!...barát..-Mondta enyhén borongósan.
-Akkor mit mondjak!?Mit mondjak Aaron!?Mond már meg,hogy mit tegyek azért,hogy minden a régi legyen!?-Üvöltöttem a telefonba.
-Nemtudom!Egyszerűen...csak fontos voltál nekem..érted már!?-Egyre halkabban beszélt.
-Nekem is fontos vagy...még mindig..
-Bocsi...nem érek rá viccelődni!.-Mondta gúnyosan,majd letette a telefont.

Csak ültem.Bambultam ki a fejemből.

Most nem adhatom fel...

Este 22:47-van.

Kint esik,szakad az eső,
Kopog az ablakon.

13.Rész-Semmilyenség.

Van az a bizonyos érzés,amikor se nem boldog,se nem szomorú vagy,de az életkedved a szomorú fázishoz közeledik.

Majd eléri,és minden elfelejtődik.
Az élet,
a magány,
a bánat,
a halál.

Csak arra az egyetlen egy dologra tudunk koncentrálni,ami éppen a lelki boldogságunk útját állja.

Ez nálam Aaron.
Amióta elment,nem hívott,nem írt,nem keresett.
Vagyis látni sem akar.

Már megint.Már megint ezt csinálom.
Végre van valaki,aki kedves,aranyos és segítőkész,de az én pesszimista hajlamom miatt,minden megszűnik létezni.

Ebben pedig az a rossz,hogy amikor mind erre rádöbbenek,akkor már túlságosan is késő.
Elrontottam.

Majd jön a következő fázis.
Az amikor folyton csak azt hajtogatom magamnak,hogy:

                                                              "Miért hagytam elmenni?"
                                                        "Miért nem akarok boldog lenni?"
                                                 "Miért rontottam el már megint mindent!?"

Majd vér csöpögött az ölembe.

                       

A csíkokat húzva eszembe jutott minden rossz az életembe.
Vagyis az egész életem.

Nem bírtam már.

A szívem zakatolt.
A hasam görcsölt.
A kezem vérzett.

A pengét kiejtve a kezemből a földre rogyva azt sikoltottam,hogy:

"Miért én!?Miért pont én!?Minden rosszat ebben az elcseszett világban én kapok!Vagy hagyj élni boldogan,vagy ölj meg,hogy nyugtom lehessen!!"

Üvöltöttem,majd a mondat legvégén a kezemet a szememre tévén sírtam ameddig minden egyes csepp ki nem jött.

Kinek is beszélek én!?Ha valaki létezne odafent,akkor nem egy ilyen elcseszett világba,rossz családba,és egy ilyen semmilyen barátságba fulladoznék..

12.Rész-Mi történt?

Visszatértem.
Majd minden dologra rádöbbentem.


 Legfőképpen arra,hogy már 5perce fogta,szorította a kezemet.
Gondolkoztam,hogy mégis mit,hogy,miféleképpen tegyek.

Majd eldöntöttem.
Egy gyors mozdulattal kicsúsztattam a kezem az övéi közül,miközben mozdulatlanul néztem tovább a filmet.
-Mit csinálsz?-Kérdezte enyhén meglepődve.
-Nézem a filmet.-Mondtam neki komoran,nem rá nézve.
-De most komolyan.
-Komolyan mondom.-Ekkor még mindig nem néztem a szemébe.

*Kinyomta a tévét.*
-Na,de most komolyan.-Mondta enyhén elmosolyodva a végén,de aztán visszatért a komoly hangulatába.
-Nem foghatom meg a kezed..-Mondtam,a semmibe merődve,míg a kint szakadó esőt hallgatva.
-Miért nem?-Mosolygott.
-Mert mi nem vagyunk együtt.
 Csak barátok vagyunk.
-Biztos?-Kérdezte,majd a hajamat a fülem mögé húzta.
-Igen,biztos!-Jelentettem ki,majd a hajamat visszatéve az eredeti állásába,meredtem tovább.

*Sóhajtott,majd felállt és megállt egy helybe.*
-Nos...köszi a filmet.
 De most mennem kell.
 Viszlát.-Mondta már nagyon komoly hanggal,és arccal,majd elment.

Egy fél perc gondolkozás után,gyorsan felálltam,és csak rohantam.

-Aaron!Aaron!Várj meg!-Kiáltottam utána a zuhogó esőben.
-Igen?-Megfordult,majd rám nézett.
-Ne hagyj itt.
 Fejezzük be a filmet.
-Miért fontos neked az én társaságom!?
-Mert szeretlek.-Mondtam neki egyre halkabb hanggal.
-Mint mi?
-Mint barát...-Nyögtem ki nehézkesen.

Ekkor már csak őt éreztem.

Mintha a szívem megszűnt volna dobogni.

Majd rám nézett komor arccal,a kezét végigsimította az arcomon majd elment.

Csak meredtem.
Bámultam.
Éreztem.