11.Rész-Egybefonódott kezek.

Reggel.

Nehézkesen kikeltem a mennyei pihe-puha ágyamból. Egy egész rémálom volt.
Felvettem egy köntöst,belebújtam a papucsomba,majd lementem.

Mama ilyenkor már szokás szerint lent van,és a reggelit készíti,amíg Papa még az emeleten alszik.

Megettem a reggelim,majd odavittem a mosogatóba a koszos tányéromat.

-Apryl!-Mondta suttogva.
-Igen?-Kérdeztem,szintén suttogva.
-Menj,keltsd fel papát,és vidd fel neki ezt a bögre kávét.
-Oké.

Felmentem az emeletre felkelteni papát,de már ébren volt,és a tegnap Esti Focit nézte vissza.

-Tessék!Mama küldi!-Mondtam,majd az éjjeli szekrényre letettem a kávét.
-Köszönöm!-Mondta,majd nézte tovább a focit.

Kimentem a szobából,majd elmentem zuhanyozni.

Vagyis..csak el akartam.Mama éppen mosogatott.

Kihagyva a fürdést elmentem felöltözni.

Nincs olyan nagy cucc az öltözködésembe.
A sima,egyszerű pólókat szeretem,maximum felirat szokott a pólóimon lenni.
Gatyának csak egy sima,koptatott farmer és ennyi volt.

*Csörög a telefon.*

Kivettem a telefont a zsebemből,és megnéztem,hogy ki az.
Ismeretlen szám.

-Hallo,igen tessék?-Kérdeztem gyanakodva.
-Szia Apryl!-Mondta egy ismerős hang a telefonban.
-Aaron?
-Igen.
 Mondtam,hogy megtudom a számod.
-Igen,tényleg megmondtad.
 De hogy,hogy csak most hívtál?
-Tudod a szabályt.
 Az első randi után 3nappal nem szabad felhívni a lányt.-Mondta enyhén röhögve.
-De ma van a 2.nap.-Mondtam határozottan,de kételkedtem egy kissé.
-Tudom!De nem bírtam ki,hogy ne halljam a gyönyörű hangod.

-Ez de nyálas.-Mondtam neki közben elmosolyodva.
-Kell ilyen is.
 Mit csinálsz ma délután?
-Itthon leszek,és a borzasztóan szar életemen gondolkodom.
 Te?
-Én egy Apryl Mayzn nevű lánnyal fogok filmet nézni.
 Lehet,hogy ismered is.
-Nem ismerem.
 De azt mondják,hogy nagyon jó csaj.-Ekkor már rendesen röhögtem.
-Na?
 Mit mondasz?
-Oké.
 De akkor te jössz ide,és nálunk nézzük.
-Rendben,egy olyan másfél óra múlva ott leszek.
 Szia!
-Várj...vá...*Letette.*

Lementem.

-Mama!Nem baj ha át jönne az egyik barátom filmet nézni?
-Nem,dehogy.
 De ez a barátod egy fiú?
-Igen,ha annyira szeretnéd tudni.
-Rendben.
 Papának majd szólok én.Menj addig,és rakj rendet a szobádba.
-De hiszen rend van!!
-Nem hiszem én azt.-Mondta,majd bement a nappaliba.

Felmentem az emeletre,hogy megnézzem a szobában a rendet.
De persze,hogy nem volt rend.

A sírós papír zsepkendőim az ágyon,vagy a mellett voltak szétszóródva.

Gyorsan felkaptam az összeset,és ki akartam dobni.
De tele volt a kuka.

Gyorsan kimentem,kiürítettem,majd beletéve a szemetes zsákot,beleraktam a zsepkendőket.

Végeztem.
Mennék le,hogy halljam,ha dudál Aaron.
De lefele menet össze találkoztam a lépcső fordulóban Aaronal.

-Te meg?-Kérdeztem meglepően.
-Mamád engedett be.-Mondta.
-Hát,oké.
 Gyere!

Felvittem a szobámba,egy kicsit még szétnézett,majd kezdtük a filmet.

Valami nyálas,romantikus film volt.
Nem nagyon rajongok az ilyenekért,de ez elég nézhető volt.


Volt egy rész.
A csaj nagyon félt.Majd odament a pasi,megvigasztalta,majd a filmek kedvence jött,a nagy csók.

Ekkor éreztem,hogy Aaron a kezem felé rakta a kezét,és megpróbálta megfogni.
Egy fél perces kínlódás után sikerült neki.

Amint megfogta a kezem,lefagytam.
Minden megszűnt létezni...az idő....a jelen...az élet...

10.Rész-Lefagytam.

Reggel 11:00.

Mama már nem kopog,hanem dörömböl az ajtón.
-Kelj fel!Délben indulunk át a cuccaidért!-Üvöltötte be a szobámba.
- Jolvan..-Nyöszörögtem ki hulla fáradtan.

Egy olyan tíz percnyi fetrengés után ki is keltem.
Olyan fél hulla módjára fel sikerült öltöznöm,és sikerült megfésülködnöm. 

A szemeim be voltam dagadva a majdnem az egész estét betöltő sírástól.

Így nem akarok emberek közé lépni.

Nem akarom,hogy lássák ezt az életet amit 10-ből 1ember átél.

Nem akarom,hogy szégyenkezzek ezek miatt.

Nem akarom,hogy megsajnáljanak.

Elővettem a fiókból egy kupac sminket,és a feketéket használva megpróbáltam eltüntetni a nyomokat.

Akkor,abban a pillanatban előjöttek az érzések.

De erős voltam.
Vagyis inkább annak tettettem és illusztráltam magam.

De ez az álca a legjobb módszer.
Ritka pillanatok egyike,amikor egy ember át lát ezen a bizonyos álarcon keresztül.

Néha még én is elhiszem,hogy erős vagyok.

-GYERE APRYL,INDULJUNK!-Üvöltötte fel az emeleti szobába nagypapám.
-MÁRIS!-Üvöltöttem vissza.

Lementem,gyorsan felkaptam az asztalról egy almát,hogy majd reggeli képpen megeszem a kocsiban.

Egy olyan 1óra körüli  utazást követően megérkeztünk.
Kiszálltam,de csak meredten figyeltem.

Néztem a háznak minden egyes pontját,és a hozzájuk kapcsolódó emléket szőttem.

Papám oda jött hozzám,adott egy puszit a homlokomra.
Ő hozott vissza a "valóságba".

-Gyere!-Mondta,majd előrement.

Bementem a házba és felmentem a szobámba.
Vagyis...a volt szobámba.
2bőröndbe pont elfért minden cuccom.

1-2órát töltöttünk el ott  majd elindultunk haza.
Nem mondom,hogy nem fog hiányozni ez a hely.
De azt sem,hogy igen.

Hazamentünk,majd egy gyorsabb irammal felmentem az új szobámba.
Nagyobb szobám lesz mint volt,de nincs is szükségem nagy helyre.
Nincs sok cuccom.

Ki se pakoltam,leültem az ágyra,elhelyezkedtem és meredten bámultam a fal felé.
Meg se mozdultam,meg se szólaltam.
De jobb ez így,hogy a jelenlegi életemben nem tudok így jobban kárt tenni.

9.Rész-Álmatlan éjszakák.

Hosszú nap volt a mai.

Temetés,
gyász,
fájdalmak.

23:56.

Ideje lenne már aludnom.
Holnap elhozzuk a cuccaimat a régi házból.

Lefeküdtem,de nem bírtam elaludni.
Forgolódtam,forgolódtam.

Csak apára tudtam gondolni..
Arra,hogy miért nem tudtam vele még többet lenni.
Arra,hogy miért nem tudtam vele még többet beszélni.
Arra,hogy miért nem tudtam neki mondani,hogy "szeretlek".

De ez már a múlté,s ez is csak a feledésbe vész.
Feledésbe,mint mindenki aki eddig meghalt,
vagy az,aki csak úgy porrá lett az életben.

06:01.

Semmit sem aludtam.

Apámon kívül pedig csak arra a pillanatra tudtam gondolni amikor Aaronnel a temetőben a kínos csönd közepette egymásra néztünk.

Akkor egy pillanatra elfelejtettem a mindent..
Főként az életemet.

Majd visszatértem,s minden a felszínre jött.
Az életem,a fájdalmak és a halál meg annak az érzete.

Végre van egy jó emlékem is valamiről.
Csak feküdtem,és ezekre gondoltam.
Mosoly feküdt az arcomon.

Hosszú idők óta nem láttam magam mosolyogni.

Szerintem elég kevesen is tudnak meg mosolyogtatni,vagy megröhögtetni.

De hála annak akinek sikerül.

Legalább így már érzem,hogy van miért élnem.

8.Rész-Nekem randi.

Még beszélgettünk egy kicsit,majd megkértem,hogy vigyen haza.

Nem bírtam vezetni.
A kezem remegett,és nem bírtam központosítani.

Már majdnem otthon voltam amikor megállt egy étterem előtt.

-Mit csinálunk itt?-Kérdeztem.
-Vacsorázunk.-Válaszolta kissé bájosan.
-6órakor?
-Miért ne?-Mosolygott.
-Én nem vagyok éhes.
-Ugyan!
 Ne kéresd már magad!-Kacsintott.
-Nem kéretem!
-Akkor gyere!-Mondta,majd kiszállt a kocsiból.

*Sóhaj.*
Kiszálltam a kocsiból,és bementünk.

Egy kissé kényelmetlenül éreztem magam a fekete temetési ruhámban lefolyt sminkkel.

Találtunk egy helyet és leültünk az asztalhoz.
Nem volt egy nagy szám az étterem,de azért nem volt olyan rossz.

-Csak hogy ne essünk félreértésekbe.
 Ez nem randi!-Mondtam neki eléggé határozottan.
-De attól még lehetne az!-Mondta egyre szélesebb mosollyal.
-De nem az!-Ekkor már én is röhögtem.
-Akkor egyezzünk meg abban hogy neked nem,de nekem igen.
-Rendben.
 Amúgy mégis mi a neved?
-Annyit súgok,hogy nem Bunkó.
-Hahaha!Nagyon vicces.
 De most komolyan.
-Aaron Leissh.
 De akkor már én is szeretném a te nevedet tudni.-Röhögött.
-Apryl Mayzn.
-Gyönyörű neved van.-Mondta,s elmosolyodott.
-Ezzel a dumával szoktál csajozni?-Kérdeztem röhögve.
-Úgy is mondhatni.-Mosolygott.

Megettük az ételt,majd hazavitt.

Amikor ott ültünk a kocsiban éreztem hogy sántikál valamiben.
De nem nagyon törődtem vele,mert szerintem szimplán csak én vagyok a hülye.
*Kiszállt,s kinyitotta nekem az ajtót.
-Köszönöm e szívélyes ajtónyitását!-Mondtam előkelően,s röhögtem.
-Megtisztelt!-Meghajolt.
 Na,jó!Kijelentem hivatalosan is,hogy nem vagyok normális.
-Hát,nem.-Röhögtem.
 Nos...köszönöm hogy hazahoztál,és a vacsorát is.
 Szia!-Elköszöntem,majd elindultam az ajtó felé.

-PUSZIT NEM IS KAPOK?-Kérdezte.
-NEM.-Mondtam,majd tovább mentem.
-DE EZ ÍGY NEM IGAZSÁGOS!
-TE JÓ ÉG!ROSSZABB VAGY MINT EGY TERHES NŐ.
 Kapsz egyet az arcodra egyet,elégedj meg azzal.
-Nekem az bőven elég.-Mondta,s mosolygott.

Amikor adtam volna neki egyet az arcára,akkor elfordította a fejét.
Csak álltam,lefagytam.
Mintha egy álomba estem volna.

Mosolygott,beszállt a kocsiba,és elindult.

-MAJD HÍVLAK CSÓKOS!-Mondta,s röhögött.

 Ez tuti nem az én életem.
Mosolyogtam,röhögtem,nem foglalkoztam a rosszal.
Vagy én nem vagyok normális,vagy csak álmodtam az egészet.


Egy álom,mi hamar véget ér,
Egy álom,mi eltűnik a hit,
s a végtelen mélyén.

7.Rész-Váratlan személy.

14:30.

-Kedves egybegyűltek!
 A mai napon a 2014.November 20-án elhunyt Markus Mayzn-ről tartunk megemlékezést.-Folytatta tovább a tiszteletes,de nem bírtam már rá figyelni.

Csak az a bizonyos szó járt a fejembe,amit legutoljára hozzá vágtam.
Lefagytam.
Csak sírtam,sőt..zokogtam..

Apámhoz képest elég sok mindenki ott volt.
Unokatesók,anyák,mamák,testvérek.

Csak egy ember nem volt,ott,de tőle nem esett váratlanul a dolog.
Anyám...akit már 12éves korom óta sem láttam,nem jött el.

Ezért fogok a mamáméknál lakni.

Mert anyámhoz nem mehetek.Vagyis..nem akarok.

Amikor legutoljára találkoztunk úgy nézett rám,mintha nem is ismerne.Mintha egy ismeretlen ember lennék,akit életében sem látott.
Vagy úgy,mintha az élete legnagyobb csalódásával találkozott volna.
Azóta nem is láttam.
Nem keres,nem keresem.

A temetés végett,amikor már mindenki elment ott álltam a sír előtt.
Sírtam,szenvedtem,hittem.

Elhittem,hogy egyszer minden rendbe jön.
Elhittem,hogy egyszer boldog is lehetnék.

Hirtelen zenére lettem figyelmes.

Katy Perry-től a "Dark Horse" című szám ment.

Egy 10méterre tőlem szólalt meg egy padon ülő fiútól.

-Hé seggfej!Halkítsd le a telefont!Temetőben vagyunk.-Ordítottam neki,bár tőlem se volt túl szép,hogy temetőben káromkodtam.
*Kinyomta a telefont.*
-Most már seggfej is vagyok?-Kérdezte,s mosolygott.

Nem hittem el amit látok.
Odamentem,és lassan leültem mellé.

-Mi is jó helyzetekben találkozunk.-Mondta.
-Hát,igen,de
 te mit keresel itt?
-Összevesztem a szüleimmel.El kellett jönnöm valahova gondolkodni.
-Neked legalább vannak még szüleid.
-Neked is van még.
-Tudom,anyám.
  De számomra nem létezik,és szerintem számára én sem.

*Megint csörgött a telefonja,de kinyomta.*

-Mi ez a lányos csengőhang?-Kérdeztem kissé röhögve.
-Ne te szóljál be elmosódott sminkkel.-Röhögött,rám nézett,és letörölte.
-Ezt ne csináld.-Mondtam.
-Miért?
-Mert ezt a szerelmesek csinálják,és tudomásom szerint,mi nem vagyunk azok.
-De lehetnénk.-Röhögött.

Nem mertem rá nézni,elpirultam.

-Amúgy részvétem apád miatt.-Mondta egyre elvékonyodó hanggal.
-Köszi...-Mondtam.

Bele túrtam a hajamba,de ő közben elkapta a kezemet.

-Ez meg mi!?-Kérdezte.

Próbáltam elhúzni,de túl gyenge voltam most ehhez.

Miért?-Kérdezte,s végighúztam az ujjamat a hegeken.

 -Mit miért?-Kérdeztem.
-Miért csinálod ezt magaddal?
-Szerinted?
 Ez csak a minden napos depresszió hatása..

6.Rész-Belső sikoly.

Már egy hete ki sem jövök a szobámból.
Alig  eszem,alig alszok,bánt amit apám hallott.

Holnap temetés.
Mit mondjak?
Azt,hogy utolsó szavam az volt,hogy "Utállak!?"

Bűntudat,bánat,sikoly tölti be ép,eleven testemet.

Mozdulni sem tudok,mert bármit is csinálok a testem,s lelkem azt üvölti,hogy "bűnös gyerek."
Bűnös,rossz,pesszimista,nem normális..stb.
Ezeken a szavakon élem át,s élem túl az életemet.

Ezeket most így átgondolva elmentem fürdeni.
Legszívesebben vízbe fulladnék.

Lassan,hirtelen mozdulatok nélkül lebuktam a víz alá.
Majd ott minden előtört.

Az érzelmek,
a szeretet,
a hit,és
a vágy érzete.

Darabokra hullok egyről-a kettőre.
S szana széjjel hullott testemet majd a héják falják fel.

Felfalják,megeszik,eltüntetik,
s akkor már nem lesz ki emlékezzen,
rám,erre a világra,búra,és bánatra.

Hirtelen előbújtam a vízből.
Engedtem még meleg vizet,s ott maradtam,el aludtam.

Hajnalba keltem fel a hideg víz rázós érzésére.
Fagytam volna halálra..

5.Rész-Hajnali órák.

03:08.

*Csörög a telefon.*

 Nagy nehezen kimászva az ágyból,odakullogtam a telefonhoz és kinyomtam.

Visszafeküdtem aludni,de egy fél óra múlva megint csörgött.
Ugyan az a szám.

-Ki vagy és mi a francért hívsz hajnalban?-Förmedtem rá.
-Apryl Mayznnel beszélek?-Kérdezte.
-Igen...miért?
-A Chicago-i rendőrségtől hívom.
 Egy fél órája az apját alkoholmérgezés ügyében beszállítottuk a Chicago-i Dertetno Kórházba.
 Most jelenleg kómában van,de vészesen romlik az állapota.
 Minél előbb jöjjön el ide.
-Persze,máris indulok.
-A viszont látásra.
*Kinyomtam.*

Gondolkodás nélkül tárcsáztam.

-Hallo,igen tessék?-Kérdezte.
-Szia Mama!Apryl vagyok!
-Jajj,szia.Miért..*közbevágtam.*
-Bocsi mama,de nem érek rá beszélgetni.
 Apa kórházban van,de ez nem nagyon lényeges,de a lényeg,hogy gyere el értem és vigyél el létszíves.
-Oké,indulok is.-Mondta,majd letette.


Gyorsan felöltöztem,összepakoltam,bezártam a házat és vártam.

Mama egy öt perc múlva ott is volt,és egy óra alatt odaértünk a kórházba.

Őt bent hagyva,berohantam.

-Elnézést,elnézést.Markus Mayzn melyik szobában van?-Kérdeztem egy idegen bácsitól a földszinten.
-2.emelet/5.-Válaszolta kedveskén.
-Nagyon szépen köszönöm!-Mondtam,majd felrohantam a lépcsőn.

-Apa!Apa!-Robbantam be a szobájába ijedten.

Ő csak ott feküdt.
Mozdulatlanul,s
egyre gyengébben.

Oda húztam mellé egy széket leültem,megfogtam a kezét és vártam.
Hátha fel kel,
de nem kelt fel.

Több órákon keresztül ültem mellette,sírva,reményt várva.Mama addig kint várt.
*Sípolás.*

Hirtelen berohantak az orvosok.
Az egyik elővett egy Defibrillátort.

-HÁTRA!-Üvöltötte,majd elkezdte újraéleszteni apámat.

A harmadik próbálkozásra sem sikerült.

Az orvos lassan eltette a készüléket,rám nézett,és azt mondta:
-Nem lehet mit tenni.


*Kirohantam.*

-Menjünk mama!.-Mondtam,majd lerohantam a lépcsőn.

Mama hazavitt,s éreztem,hogy mardosó szemekkel nézett rám a hazaúton.

Felrohantam az egyik szobába,s becsaptam magam után az ajtót.

Sírva fakadtam.
Folyt belőlem a sírás,az érzelem és a maradék elvesztett életem.

4.Rész-Nem élvezem.

Az apám általi beszélgetés nagyon feldühített.
A szívem fáj,ég.

Mikor észbe kaptam,már csak magamat láttam a tükörbe egy pengével a jobb kezembe.
Már csak a vért láttam.

Nem akartam elhinni.

Én sem élvezem.
De muszáj ahhoz,hogy ne belül fájjon.

Az életem egyre rosszabb-rosszabb,és rosszabb lesz.

De erről szól ez az egész életnek nevezhető dolog amiben "élünk".
Vagyis...a legtöbben élnek.
Én haldoklom.


Születünk,
élünk,
haldoklunk,
meghalunk,és ennyi volt az élet.

A másik percben,már csak annyit láttam hogy máshogy vagyok,mást csinálok.

Égett,fájt,vérzett.
Remélem ha meghalok,egy olyan testben élhetek,amiben boldog leszek.
Boldog,meg könnyebbült,elfeledt.

Miután elmúlt a vérzés,és az érzés elmentem aludni.
1nappal közelebb a halálhoz,a pokolhoz,a vágyakhoz.

3.Rész-Utállak.

Már majdnem 2hete hogy találkoztam a névtelen fiúval.
Meglökött,eltűnt,találkoztunk,majd újra eltűnt,porrá lett.

Így képpen vagyok apámmal.
2hete,hogy se híre,se hamva.
Fogy a pénzem,kaja nincs,számla bőven.
Valamit csinálnom kell.

Utálok buszozni,de amíg be nem fizetem a bírságot,addig muszáj vagyok.
Kisétáltam az állomásra,ahol vettem egy jegyet,majd vártam.
Egy 10perc múlva jött is a busz,és egy 10-15perc alatt bent is voltam a városban.
Ott átszálltam egy ingyenes járatra,és mentem tovább.
Még egy 10perc és ott is voltam a keletibe.
Onnan egy picit sétáltam,és ott is voltam Mamáméknál.
Anyai ági mamáméknál természetesen.
Imádom őket.Csak ők vannak nekem.

*Csöngettem,majd mama kijött az ajtón.*

-Szia kincsem!Gyere be!-Szólt kedvesen nekem.
-Szia mama!*Bementem.*-Válaszoltam.
-Te,Hogyhogy?
-Apát,már nagyon rég óta nem láttam..nincs kaja,szóval gondoltam,hátha tudok itt enni valamit..
-Persze.Van süti is.
-Az a kedvencem.
 Papa?
-Dolgozik.
-Értem.

Megebédeltem,majd mielőtt elindultam volna mama adott 20$-t.
-Papának meg ne mond!-Kacsintott és bement.
Mosolyogtam.

Mamáék mindig szívesen látnak,de csak ritkán látom őket,mert a város másik felén laknak.

Mikor hazaértem,leültem a  tv elé,és elaludtam.

*Csörög a telefon.*

Gyorsan odarohantam.

-Hallo,igen tessék?-Kérdeztem gyanakvóan.
-Szia,lányom!-Mondta apám eléggé iszákosan.
-Szia!..Hol vagy!?2 hete nem láttalak!Azt hittem,hogy már valami bajod esett.
-Jajj..nyugi már.Elmentem,és kész.
-Mit keresel te ott?
-Támadt egy ötletünk,és eljöttünk inni a barátokkal.
-Gratulálok.Én meg itthon vagyok egyedül.
-Nagy lány vagy már!Tudsz vigyázni magadra.
-De...ahjj....gyere haza!A lányod vagyok,nem emlékszel?
-Felnőtt férfi vagyok,megoldom,úgy ahogyan te!
-...*hallgattam.*....Annyira UTÁLLAK!!

*Lecsaptam a telefont.*


-Ő halott.-Mondtam dühödve.

A hangom egyre vékonyabb volt,a szemem könnyekbe fordult,semmi sem lesz olyan,mint rég..

2.Rész.-Nem ismerlek.

Egy újabb reggel,egy újabb nap..egy nappal közelebb a halálhoz.

Apám ma este se jött haza...kaját se vett...szóval nincs mit ennem...valamit viszont ennem kéne.

Feltúrtam az egész szobám,és az egyik farmer nadrágom zsebébe találtam 10$-t.

Bementem kocsival a városba,hogy bemenjek egy jó Gyrososba,,vagy esetleg egy hamburgerezőbe.
 
Nem mindig szeretek itt lakni.
Ha szeretnék valamit,akkor be kell kocsikáznom a városba,és itt túl sok az ember.
Nem is nagyon az emberekkel van bajom,hanem inkább azzal,hogy túl sokan vannak.
Nem szeretem a nyüzsgést.

Mindig is az a magányos farkas típus voltam.
Kb.tíz perc kocsikázás után a városba találtam egy Gyrosost.
De valami jó szar íze volt.Mindegy,azért megettem,mert hát,már kifizettem.
(Valaki nekem jött.)
Nem is állt meg,ment tovább.
-BUNKÓ!-Üvöltöttem utána.

Nem jött vissza,nem is nézett vissza,és nem is állt meg.
Csak ment tovább egyenesen.
A kajáldától 2 utcányira találtam csak helyet.Ezt is utálom.Sosincs parkolóhely.

-Ez meg mi a..?-Mondtam.

 Levettem a szélvédőről a papírt,és elkezdtem olvasni?

"Tisztelt Úr/Hölgy!

Amennyiben fogyatékossággal rendelkező parkolóhelyen parkolt,kénytelen vagyunk pénz büntetést kiszabni. 
Pénz összege:250$.
A kijelölt mennyiségű összeget,kérjük a rendőrségen befizetni."

-Inkább én vagyok fogyatékos,hogy nem néztem meg,hogy hova parkolok...utálom a rendőröket..-Mondtam halkan.

Gyorsan ránéztem a kerekekre,hátha nem...de,szeret engem ez a világ annyira,hogy  igen..szereltek rá bilincset.

Mi a város szélén lakunk.10km hazáig.
Számoltam a métereket.Addig is ment az idő.

Amikor már a 4.kilométert jártam,meg állt mellettem egy fekete Volvo.
Tovább sétáltam.
Jött utánam.

-Te meg mi a szent szart akarsz?-Förmedtem rá,kissé ideges hangon.
*Lehúzta az ablakot teljesen.*
-Neked is szia!
 Nem vihetek haza egy ilyen szép lányt?-Mondta nekem a fiú.
-Na most álljál le.-Rámosolyogtam,majd továbbmentem.

De nem adta fel,jött utánam.

-Ne vigyelek akkor haza?-Kérdezte eléggé bájosan.
*Megálltam.*
-Honnan tudjam,hogy nem vagy baltás gyilkos?
-Kockáztatni kell.Ha nem kockáztatsz,akkor kimaradsz minden jóból az életben.
-Azt eléggé kétlem.
-Nah,akkor elvigyelek,vagy mi lesz?
-Elvihetnél.
*Be szálltam a kocsiba,és megadtam neki a címünket.*

-Amúgy,hogy hívnak?-Kérdeztem.
-Bunkó.-Nevetett.
-Bunkó?
-Te mondtad!
-Az te voltál?
-Igen.Kicsi a világ mi?
-Hát..igen,eléggé.

*Megállt a házunk előtt.*
-Holnap nem jössz el velem valahova?-Kérdezte aranyosan mosolyogva.
-Nem is ismerlek.-Mondtam neki határozottan.
-Akkor éppen itt az ideje.

Végig néztem rajta,majd kiszálltam a kocsiból.
Kinyitottam az ajtót,visszanéztem,rámosolyogtam.
-ÚGY IS MEGTUDOM,HOGY MI A SZÁMOD.-Üvöltötte utánam.
-AKKOR SOK SIKERT!-Mondtam,erre bementem.

Az ablakból kikukkantva néztem,ahogy elmegy a fekete terepjárójával.
Ennyi volt,és nincs többé,nem hiszem hogy látom még.

1.Rész-Az életem.

Most élem a 16.esztendőmet.
Nyár van.
Ilyenkor minden NORMÁLIS lány kint van a barátaival és marhulnak.
Nah,és nálam itt kezdődnek a problémák.Mert,hogy nincsenek barátaim..
Tudom,elképzelhetetlen,de így igaz.....és,hogy miért nincsenek?

Apám "enyhén" alkoholista.Így kábé bármit megtehetek a nélkűl,hogy rámszólna.
Egy ideig cigiztem,csak,hogy ne legyek olyan depressziós.Aztán váltottam.
Magamat teszem tönkre.
Nem gondolkodtam rajta,csak egy pillantás volt. 

Már nem emlékszem,hogy milyen boldognak lenni.
Sokak szerint eléggé "pesszimista" vagyok.
Talán igazuk is van.

A nevem Apryl Mayzn,és ez az én életem.