18.Rész-Enyhe,de nagy.

Reggel 06:17.

Szépen lassan kibújtam Aaron kezei közül,majd halk léptekkel gyorsan felöltöztem,majd elhagytam a hotelszobát.

-Szia kincsem,mi a helyzet?-Kérdezte mama bájosan a telefonba.
-Szia Mama!
 Nagy kérés lenne,hogy értem gyere?-Kérdeztem kissé félőn.
-Hova menjek?
-Ide a Dreisris hotelhez.
 Kint foglak várni.
-Oké,puszi!
-Puszi!

Egy 35-40perc alatt meg is érkezett. Beszálltam a kocsiba és megpróbáltam felmelegedni.

-Megállhatnánk a Starbucks-ban?-Kérdeztem.
-Igen,persze.-Válaszolt Mama,majd azzal a slunggal el is indultunk.

-Gyorsan beszaladok.Te Kérsz valamit?-Kérdeztem,miközben már kinyitottam a kocsi ajtaját.
-Nem kérek,köszi.

Gyorsan beszaladtam,majd alig 5perc alatt vissza is jöttem egy Macciato-val és egy csokoládés Muffin-nal.

-Tessék!-Mondtam,majd át adtam neki a csokoládés Muffin-t.
-Mondtam,hogy nem kérek.-Mondta Mama bájosan.
-Nem azért vettem,hogy aztán ne edd meg!-Mondtam egy félmosollyal az arcomon.
-De kis makacs vagy!-Mondta Mama röhögve,majd elvette a Muffint-t.

Miután megette,hazamentünk.
Fel mentem az emeleten lévő szobámba majd lefürödtem.
*Zzzz,Zzzz*

Szólalt meg a telefonom.SMS-m érkezett.
Aaron írt.

"Merre vagy baba!?"

"Nem akartalak felkelteni,miattam nem aludtál semmit sem.
 Hazahozattam magam Mamával.
 Gyere majd át,ha úgy gondolod!"-Válaszoltam.

Egy háromnegyed óra múlva már a duda-szót hallottam.
Gyorsan kirohantam,majd megálltam a teraszon.
Néztem ahogyan közeledik felém.
A haját lobogtatta a szél.
Az arcát sütötte a nap.

-Hello hölgyem!-Köszönt nekem,de majd megcsókolt.

 -Üdvözlöm uram!-Válaszoltam neki vissza enyhe,de nagy mosollyal.

17.Mosoly.-Apám.

Lassan elaludtunk.

Majd a sötétség mélyéből nagy köd bukkant elő.
A nagy köd közül egy vörös fény.
A vörös fényből pedig egy alak néz.

Végig nézett rajtam,majd mosolygott.
Csak állt,és nézett.

"Sajnálom!"

Suttogta nekem oda,majd megfordult,visszament,és eltűnt.
Megszűnt létezni.

-Apryl,Apryl!-Keltett fel Aaron aggódó hanggal.
-Igen?...-Kérdeztem nyugtalanul.
-Mi történt?
-Öhm...semmi...-Mondtam majd kirohantam a szobából.

Már hullottak a könnyeim.
Már nem bírtam tovább.

Becsaptam magam után az ajtót,és a folyosón állva zokogtam.

-Apryl!Mi a baj?-Kérdezte,majd becsukta az ajtót.
-Semmi..hagyjuk.-Mondtam neki nehézkesen,de a könnyeimtől már nem bírtam rendesen beszélni.
-Na...tudom,hogy mikor van baj.
 Létszíves...
-Csak rosszat álmodtam.
 Semmi több.-Ekkor már levegőt is nehezen vettem.
-De mit álmodtál?Vagy miről?
-Apámról...-Ekkor még több könny szökött a szemembe.

Aaron csak nézett rám.-Már neki is könnyes volt a szeme.


Majd egyszer csak magához ölelt.

-Jól van..
 Nem lesz semmi baj.-Mondta megnyugtatás képpen.
-Egyszerűen...egyszerűen csak bámult...és mosolygott..-Ekkor  könnyeimmel áztattam el vállait.
-Itt vagyok...nyugi...-Még mindig nyugtatni próbált.
-Es azt mondta,hogy "Sajnálom!"...

Ekkor Aaron még szorosabban magához ölelt.
Már ő is zokogott.

Együtt sírtunk.

-Te miért sírsz?-Kérdeztem.
-Rossz így látni téged..-Mondta egyre halkabban.
- Mármint?
-Így sírva,rosszkedvűen.
-De a fiúk nem sírnak.-Mondtam neki kissé röhögve.
-"Jajj,haggyál már."-Mondta nekem röhögve a hangomat utánozva.

Amikor már lecsillapított,dobott egy puszit a homlokomra.

Majd visszamentünk a szobába.

Simogatott.

Próbált elaltatni.

16.Rész-Mosoly.

Még mindig álltam.
Még mindig nézett.
Még mindig mosolygott.

-Hogy is volt!?-Kérdezte.
-Mi?-Kérdeztem.
-"Ezt a szerelmesek csinálják,és tudomásom szerint mi nem vagyunk azok!"-Mondta vinnyogva az én hangomat utánozva.
-Annyira utállak!-Mondtam röhögve.
-"Annyira utállak!"-Megint a hangomat utánozta.
-Fejezd be!
-"Fejezd be!"-Mondta a végén már röhögve.
-Akkor én megyek.
-Miért?-Kérdezte.
-A barátaiddal jöttél ide.
 Már biztos várnak.
-Maradj itt estére.
 Vagyis már este van.
-A barátaid?
-Dobok nekik egy SMS-t.
 Elvannak ők nélkülem is.
-Hát,jó.-Mondtam már nagyon elpirulva.

Oda jött mellém,átkarolt,majd bekísért a szobába.
Elég szép hely volt.

-Csak egy perc.-Mondta,majd bement a fürdőbe.

Körbenéztem a szobában,és lefeküdtem az egyik ágyra.
Ki jött a fürdőből,írt a haverjainak,majd rám nézett.

Mosolygott.

-Kényelmes?-Kérdezte kissé röhögve.
-Mondhatni.-Válaszoltam.

Oda tuszkolta magát mellém,majd rám nézett,mosolygott,és becsukta a szemét.
-Jóéjt!-Mondta.
-Joéjt!-Mondtam,majd én is becsuktam a szemem.

Majd csak az éreztem,hogy megfogja a kezem.

-Mit csinálsz?-Kérdeztem a szememet kinyitva.
-Nem tudok aludni.-Mondta a szemét csukva tartva.

Én már csak mosolyogtam,majd becsuktam a szemem.

Aranyos volt.

15.Rész-Kis fény.

Már nem bírtam tétlenül a sarokban ülve a szobám falát bámulni.

Lerohantam az emeletről,megfogtam a cipőmet és a kabátomat,majd a kocsikulcsot a kezembe véve kirohantam a kocsihoz,majd elindultam.

Út közben a cipőt és a kabátomat felvéve,csak apróbb gondolatok jártak a fejembe.

Aaron családjának a a háza a város szélén volt,de siettem ahogyan csak tudtam.

Megálltam a kocsival a házuk előtt,majd mindent a kocsiban hagyva odarohantam az ajtóhoz.

Csöngettem,csöngettem,de nem jött senki sem.
Majd egy  kis fényt láttam felvillanni,ami egyre tovább terjedt,majd az ajtóhoz ért.

Kinyílt az ajtó,a szívem egyre lassabban vert.
Aaron anyja volt az.

-Mit szeretnél!?-Kérdezte dühösen.
-Aaron itthon van?-Kérdeztem idegesen.
-Nem,nincs itthon...
 Elment a barátaival a bulizni.
-Értem...és mikor jön haza?
-Nemtudom.
 A Deisris hotelben vannak ha jól tudom.
 Egy pár napig még szerintem ott lesznek.
-Oké,köszönöm!-Mondtam,majd visszarohantam a kocsihoz,beszálltam és elindultam.

Egy másfél óra alatt oda értem a hotelhez.
Ekkor 23:56-volt.

Hulla fáradtan és csurom vizesen állítottam be.

Körbenéztem,de senki sehol.
Csak a recepciós pultnál állt egy kb.23éves fiatatal srác.

Ekkor inába állt minden bátorságom.

Semmire sem gondolva odamentem a pulthoz.

-Aaron  Leissh melyik szobában van?-Kérdeztem habozva.
-Nem szabad elmondanom ha nem családtagja az illetőnek.-Mondta a recepciós.
-Második unokatesóm.-Mondtam neki elég határozottan a végére egy kis mosolyt szorítva,majd azt remélve,hogy nem bukok le.
-Rendben.
 311.-Mondta,majd el igazított.
-Köszi!-Mondtam,majd leléptem.

5perc sem kellett ahhoz,hogy megtaláljam a szobát.
Senki se kint,se bent.

Majd hirtelen erős röhögés hangja tölti be a folyosót.

Aaron meg még pár barátja volt.

-Szia!..-Mondta nekem Aaron vagy 5méterrel odébb.
-Szia!..-Válaszoltam.
 Beszélhetnénk?
-Igen,persze...
-Öhm...srácok...menjetek csak,majd utánatok megyek.-Mondta nekik egyre érdekesebb hanggal.
-Rendben.-Válaszolta az egyik,majd elhaladtak a másik irányba,de közben erősen figyeltek.
-Mit szeretnél?-Kérdezte.
 Nincs sok időm.
-Pedig ez elég hosszú téma.-Jelentettem ki.
-Figyi,majd megbeszéljük pár nap múlva amikor már otthon leszek.-Mondta,majd elindult a barátai után.
-AARON!ÁLLJ MEG!-Ekkor már üvöltöttem.
-Igen?-Kérdezte,de ekkor már érezni lehetett a hangján,hogy nincs jó kedvében.
-Én...Szeretlek!-Nyögtem ki.

-Én is szeretlek!-Mondta,de ő már könnyen.

A szemébe néztem,majd ő is az enyémbe.

Mosolygott.

14.Rész-Sípoló hang.

Egész nap a szobám sikár falát bámulva gubbasztok.

Sehol senki,lassan bekattanok.

Nem bírom..felhívom..de nem szántam rá magam.

Féltem.

Mi van,ha mindent elveszítek!?
Mi van,ha semmi sem jön rendbe!?

E gondolatok jártak a fejembe,miközben a telefont szorongattam a kezembe.

Majd megtettem.--felhívtam.

Bár csak a hangposta kapcsolt be,én tudtam,hogy ott van.

"Szia,itt Aaron!Most nem tudok beszélni,de ha szeretnél,akkor hagyj üzenetet!"
  Majd megszólalt a sípoló hang.

-Szia..itt Apryl!
 Mind ketten tudjuk miért hívlak.
 Ha rá szánod magad,vagy esetleg megsajnálsz,akkor hívj fel.
 Szükségem van most egy barátra..-Mondtam,miközben pár csepp könny gördült le az arcomon.

-Csak ezt ne!!...barát..-Mondta enyhén borongósan.
-Akkor mit mondjak!?Mit mondjak Aaron!?Mond már meg,hogy mit tegyek azért,hogy minden a régi legyen!?-Üvöltöttem a telefonba.
-Nemtudom!Egyszerűen...csak fontos voltál nekem..érted már!?-Egyre halkabban beszélt.
-Nekem is fontos vagy...még mindig..
-Bocsi...nem érek rá viccelődni!.-Mondta gúnyosan,majd letette a telefont.

Csak ültem.Bambultam ki a fejemből.

Most nem adhatom fel...

Este 22:47-van.

Kint esik,szakad az eső,
Kopog az ablakon.

13.Rész-Semmilyenség.

Van az a bizonyos érzés,amikor se nem boldog,se nem szomorú vagy,de az életkedved a szomorú fázishoz közeledik.

Majd eléri,és minden elfelejtődik.
Az élet,
a magány,
a bánat,
a halál.

Csak arra az egyetlen egy dologra tudunk koncentrálni,ami éppen a lelki boldogságunk útját állja.

Ez nálam Aaron.
Amióta elment,nem hívott,nem írt,nem keresett.
Vagyis látni sem akar.

Már megint.Már megint ezt csinálom.
Végre van valaki,aki kedves,aranyos és segítőkész,de az én pesszimista hajlamom miatt,minden megszűnik létezni.

Ebben pedig az a rossz,hogy amikor mind erre rádöbbenek,akkor már túlságosan is késő.
Elrontottam.

Majd jön a következő fázis.
Az amikor folyton csak azt hajtogatom magamnak,hogy:

                                                              "Miért hagytam elmenni?"
                                                        "Miért nem akarok boldog lenni?"
                                                 "Miért rontottam el már megint mindent!?"

Majd vér csöpögött az ölembe.

                       

A csíkokat húzva eszembe jutott minden rossz az életembe.
Vagyis az egész életem.

Nem bírtam már.

A szívem zakatolt.
A hasam görcsölt.
A kezem vérzett.

A pengét kiejtve a kezemből a földre rogyva azt sikoltottam,hogy:

"Miért én!?Miért pont én!?Minden rosszat ebben az elcseszett világban én kapok!Vagy hagyj élni boldogan,vagy ölj meg,hogy nyugtom lehessen!!"

Üvöltöttem,majd a mondat legvégén a kezemet a szememre tévén sírtam ameddig minden egyes csepp ki nem jött.

Kinek is beszélek én!?Ha valaki létezne odafent,akkor nem egy ilyen elcseszett világba,rossz családba,és egy ilyen semmilyen barátságba fulladoznék..

12.Rész-Mi történt?

Visszatértem.
Majd minden dologra rádöbbentem.


 Legfőképpen arra,hogy már 5perce fogta,szorította a kezemet.
Gondolkoztam,hogy mégis mit,hogy,miféleképpen tegyek.

Majd eldöntöttem.
Egy gyors mozdulattal kicsúsztattam a kezem az övéi közül,miközben mozdulatlanul néztem tovább a filmet.
-Mit csinálsz?-Kérdezte enyhén meglepődve.
-Nézem a filmet.-Mondtam neki komoran,nem rá nézve.
-De most komolyan.
-Komolyan mondom.-Ekkor még mindig nem néztem a szemébe.

*Kinyomta a tévét.*
-Na,de most komolyan.-Mondta enyhén elmosolyodva a végén,de aztán visszatért a komoly hangulatába.
-Nem foghatom meg a kezed..-Mondtam,a semmibe merődve,míg a kint szakadó esőt hallgatva.
-Miért nem?-Mosolygott.
-Mert mi nem vagyunk együtt.
 Csak barátok vagyunk.
-Biztos?-Kérdezte,majd a hajamat a fülem mögé húzta.
-Igen,biztos!-Jelentettem ki,majd a hajamat visszatéve az eredeti állásába,meredtem tovább.

*Sóhajtott,majd felállt és megállt egy helybe.*
-Nos...köszi a filmet.
 De most mennem kell.
 Viszlát.-Mondta már nagyon komoly hanggal,és arccal,majd elment.

Egy fél perc gondolkozás után,gyorsan felálltam,és csak rohantam.

-Aaron!Aaron!Várj meg!-Kiáltottam utána a zuhogó esőben.
-Igen?-Megfordult,majd rám nézett.
-Ne hagyj itt.
 Fejezzük be a filmet.
-Miért fontos neked az én társaságom!?
-Mert szeretlek.-Mondtam neki egyre halkabb hanggal.
-Mint mi?
-Mint barát...-Nyögtem ki nehézkesen.

Ekkor már csak őt éreztem.

Mintha a szívem megszűnt volna dobogni.

Majd rám nézett komor arccal,a kezét végigsimította az arcomon majd elment.

Csak meredtem.
Bámultam.
Éreztem.